Hornyák Balázs fuvolaművész

Hornyák Balázs

Hornyák Balázs fuvolaművész diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán szerezte. Pályáját a Szegedi Konzervatórium elvégzése után a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok Zenekarában kezdte. A zenekari feladatok mellett rendszeresen koncertezett, részt vett nemzetközi vendégszerepléseken, számos opera, operett és musical produkció, valamint ősbemutató közreműködőjeként megismerte az opera és színházi zene széles repertoárját. A zenei tanulmányok mellett angol nyelv és irodalmat, valamint kommunikációt is tanult. Szólistaként, kamarazenészként és zenekari művészként Európa számos országában, Oroszországban, Olaszországban, Szlovákiában, Belgiumban, Németországban, az Egyesült Királyságban és Svájcban is koncertezett. 2016-ban első magyarként elnyerte az Európai Zenei Tanács Ösztöndíját. Művészi munkája mellett nemzetközi zenei projektek vezetője, 2019-től a Kaposfest– Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál igazgatója és a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti menedzsere. Fontos küldetésének tekinti a tehetséggondozást és a komolyzene új közönségének kinevelését.